Keresés

Google

A JÖVŐD

Utolsó kommentek

Friss topikok

Sorozat 2. - Larissa Fc

2007.10.30. 14:45 :: Hupy

Szintén az UEFA Cupa A csoportjának tajga a görög Larissa FC


A Larissa Fc 1964. május 17-én alakult 4 helyi csapat egyesüléséből (Larisaikos, Iraklis, Aris és a Toxotis ), és ez az egyesülés azt a jövőt vetítette elő, hogy a Larissa meghatározó csapata lesz a görög labdarúgásnak. A csapat szinéül a vörös (karmazsinvörös) és a fehér lett.

A csapat címerében egy ágaskodó ló található, mint a város antik kori jelképe. 1964 július 7-én játszotta első bemutatkozó mérkőzését a csapat a Panions ellen, ami 2-1 es győzelemmel ért véget. A klubb 9 kemény éven át küzdött, hogy felkerüljön az első osztályba, Stephan Karamfilovic irányításával. 1973. június 23-án jászottak a feljutásért a Kallithea csapata ellen, amit 3-0 ra megnyertek. Az első idényben 9. helyen végeztek a bajnokságban, ez a jó eredmény nem volt tartós, mert 2 év múlva kiestek. A Larissa újból nekifutott, elsősorban a helyi tehetségekre támaszkodva, 1978. június 18-án visszajutottak az első osztályba. 1982-ben Görög kupadöntőt játszottak a Panathinaikos ellen, amit 2-0 ra elbuktak ugyan, de ez fényes jövőt vetített a csapat elé. 2 évvel később a történelem ismételte önmagát a döntőben 1-0 ra alul maradtak. 3. nekifutásra végül sikerült elhódítani a kupát. 1985. június 22-én nyertek a PAOK ellen az Olimpiai Stadionban 4-1 re. Ekkor Andzey Streilau volt a Larissa edzője. A Larissát Európában egy pár hónappal korábban ismerték meg, ugyna is az UEFA kupában a negyeddöntőig meneteltek. A csapat útja a 8 közé a Siófokon és a Serveten kersztül vezetett. Ott 0-0 -ás első mérkőzés után a Dinamó Moszkva ejtette kis 1-0 ás összesítéssel. 2005. május 5-én végleg visszatért az elit csapatok közé, mikor is 1985 után ismét megnyerték a Görög Kupát a Panathinaikos ellenében 2-1 -re.


 


 


 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebestfootball.blog.hu/api/trackback/id/tr58213137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása