
A náci hatalomátvétel után, hosszú ideig nem érhetett el sikereket, majd csak 1937 után.
1947-ben indult a csapat az "Északi - Felső - Ligában" ami a Bundesliga megalapításáig a legrangosabb futball osztálynak számított. A Budnesliga megalapításáig 16 igényből 15 bajnoki címet szerzett. Hogy ezután a Regionális Bajnoki címet nem adták ki többé a kezükből , az Uwe Seelernek köszönhető, aki 1954-ben került a csapatba. 1960-ban Németországban az év játékosa lett. A Budnesliga megalapítása után, már nem tudtak hasonló sikereket elérni, bár Uwe Seeler még 2-szer lett az év játékosa 1964-70 között. Pályafutását 1972-ben fejezte be.
A legnagyobb sikereket a '70-es évek végén és a 80-as évek elején érték el, ami az akkori menedzsernek Günter Netzernek és a siker edzőknek Branco Zebecnek és Ernst Happelnek volt köszönhető. Az ő irányításuk alatt 1978 és 1984 között 3 szor lett német bajnok a csapat. 1982 januárja és 1983 januárja között 36 mérkőzésen maradtak veretlenek, ami a mai napig Budnesliga-rekord.
Ebben az időben már külföldi csapatok számára is nehéz ellenfélnek számított. 1977-ben az Anderlecht 2-0 ás legyőzésével megnyerték az Európa Kupát, majd 1983-ban a Juventus legyőzésével (1-0) szintén elhódították ezt a kupát.
1987-től a csapat szenvedett a bajnokságban, sokszor a kiesés elkerülése is nehéz dolgonak bizonyult. A csapat csőd szélére került, amiből csak úgy tudtak kilábalni, hogy a Lazionak eladták legjobb játékosukat Thomas Dollt.
Utolsó kommentek